Somlyó György.

Ültem hideg szobákban…

Ültem hideg szobákban, könyvek homálya mellett. A szürke kandallókban sipolva sírt a szél. Álmodtam csókról, nőkről s másról. S zokognom kellett, látva, hogy elkallódom, mint rozsdavert acél. Gyűrődött bús ruhámat, mit nyűttek hosszú évek, aztán csöndbe leráztam s rossz ágyra hullt e test. Sovány kezeim fáztak s az éccakák jövének, a szennyes, borús éjjek. S lenn táncolt Budapest. Ma arcomon redőzik ruhámnak gyűrődése s megrokkant szívvel álmom nem hagyom én el mégse! Meám, te örök könyvem, te melegkarú álmom: engedj a kandallóknak legszebbje mellé állnom, amelynek lángja: véred, rostélya: forró ajkad s márványa: mind a szépség, mi végigömlik rajtad.

...

Tegnap kuszán, napittasan remegtem én is.
Arcomon izzott a nyári rozsda:
veríték, vér és szerelem.
Ma már hideg van. Elsáppadt az erdő,
hova múlt, hol van a tegnapi hőség?
(...)
Ma nem vagy itt. Im elküldöm neked
a haragom.
Nagyon szenvedj.
Mint én.
Akarom.

Lányi Sarolta

Somlyó Zoltán.

A verseim elé.

Ezek a versek pergő életem kerekéből hullottak ki; egyedüli ajándékaim, amelyekkel jobb magamat ernyedt vívódásaim közben megörvendeztethettem. Büszke vagyok rá, hogy fejedelmien ajándékozhattam meg magamat velük, a forró művészet céda kölykeivel, akik nem maradnak meg nekem, mert parázna kalandorságra születtek. Mint a félvilági dámák súlyosan gyűrűs, gömbölyded és polúros ujjai. Mindenki magához szoríthatja őket, elnyelhet a lüktető melegükből, és csókolhatja fínom, borzongó bőrüket.

Minden, amibe daloló kedvem belemarkolt, szürke sebeim, a szerelemben alázatos, de lázongó szívem, a földi színekkel való könnyelmű és siralmas játékom és az a sáros, fakó cirkusz, amelynek a legféktelenebb természetű, leglüktetőbb szügyű és legkorbácsoltabb paripája vagyok, mindez a Szépség és Drága Bolondság kevés időt hagyott meg nékem a versírásra. A kenyér többnyire száradtan és íztelenül jutott el hozzám, és magányos, sötét lakmáimon nagyon sok megalázást és fájdalmat fogyasztottam, amíg a révbe értek és okosan élők békeszivarjainak kék füstje síma kígyókként falta a fejemet.

Abból a kevésből is, amit a nagy fagyok évadján megírtam, sokat elhagyogattam. Sokat pedig kiszorítottam ebből a könyvből, mert két művészbarátom, akik a nyilvánosság elé unszoltak - úgy akarták. Féltettek engem a meg nem értőktől, akik a színdarabokban is azt szeretik, ha Rómeo és Júlia egymáséi lesznek. Én szeretem ezt a két jó embert, megtagadtam értük néhány versemet. De Rómeo és Júlia még így sem lehetnek egymáséi!

Szegeden, 1909 november hava

SIKÁTORI BALLADA

A város szélin, a gyár közelében,
tömlöcös, tompa sikátor alatt
- ha az este ködösen, vörösen szitál -
Mea lengve, lebegve halad.
Barna hajába az esteli köd
lobogó, lázas színeket köt;
hajtja a vére, a bátor,
a csókos, a szomjas, a szent predikátor.
Nyomába zenél a sikátor.

A gyárfal alatt, hol szennyes a part,
sötétlik egy emberi váz.
És vár és vigyáz és remeg és dalol
és dalol és remeg és vigyáz.
Barna szemén Mea arca tüzel,
friss csókok reménye az ajkán.
Vadul táncol a vére, a bátor,
a csókos, a szomjas, a nagy predikátor.
Körötte kigyúl a sikátor.

Zúg, zendül a csönd, a sikátori csönd
és kigyullad a part meg a gyár.
A beólmozott ég színe fáklyapiros -
most kel nászra a tél meg a nyár.
Barna szemek szine összeborul,
összefolynak az ajkak s a hajak...
Szomorú himnuszt búg a november:
átkozott koldus mind, aki bátor!
S könnyekbe fúl a sikátor...

Anthony de Mello: Ne ítélj

Józanító arra gondolni, hogy nem szolgálattal, hanem szemlélődéssel, látással tudunk legjobban szeretni. Ha szolgálod az embereket, akkor segíted, támogatod, vigasztalod őket, fájdalmukat enyhíted. Ha belső szépségükben és jóságukban látod őket, akkor átalakítasz és teremtesz. Gondolj néhány emberre, akiket szeretsz, s akik hozzád is vonzódnak. Próbálj meg mindegyikre úgy érezni, mintha most látnád őket először, s ne engedd, hogy múltbéli ismereted és velük kapcsolatos élményeid befolyásoljanak, akár kellemesek, akár kellemetlenek voltak azok. Keress olyan dolgokat, melyek eddig esetleg elkerülték figyelmedet a megszokottság miatt. A megszokottság, ismertség, ugyanis áporodottságot, vakságot és unalmat szül. Nem szeretheted azt, amit nem fedezel fel állandóan, újra és újra. Azután gondolj olyan emberekre, akiket nem szeretsz. Először is figyeld meg, hogy mi az, amit nem szeretsz bennük, részlehajlás nélkül tanulmányozd hibáikat. Vagyis nem használhatsz olyan címkéket, mint például büszke, lusta, önző és gőgös. A címkézés a szellemi lustaság jele, mert sokkal egyszerűbb valakire egy címkét ragasztani, mint egyediségében nézni és látni azt a személyt. 

A hibákat klinikailag kell elemezned, más szóval meg kell győződnöd tárgyilagosságodról. Fontold meg azt a lehetőséget, hogy esetleg, amit te hibának látsz, az egyáltalán nem az, hanem valami olyasmi, amit te neveltetésed, programozottságod miatt nem szeretsz. Ha a hiba még ezután is ott van, akkor értsd meg, hogy a hiba eredete gyermekkori élmények, múltbéli programozottság, hibás gondolkodás és észlelés, és leginkább a tudatosság hiányának következménye, s nem a rossz akaraté. Ahogy erre ráébredsz, hozzáállásod szeretetté és megbocsátássá alakul, mert tanulmányozni, megfigyelni és megérteni annyi, mint megbocsátani. Miután a hibákat így végigtanulmányoztad, most keresd meg azokat a kincseket, amelyek ebben a személyben rejtőznek, s amelyeket idegenkedésed miatt eddig nem láttál meg. S miközben ezt teszed, figyeld meg a hozzáállásodban vagy érzésedben bekövetkező változást. Idegenkedésed ugyanis, eddig elhomályosította látásodat, akadályozott téged. Most aztán sorba vehetsz minden egyes személyt, akivel csak élsz és dolgozol, és figyeld meg, ahogy szemedben mindegyikük átalakul, ha így nézel rájuk. Ha így nézed őket, akkor a szeretetnek sokkal határtalanabb ajándékát ajánlod nekik, mint amit a szolgálat bármely cselekedete tudna adni. Mert így átalakítod őket, megteremtetted őket a szívedben, s ha van valamelyest kapcsolat köztetek, akkor a valóságban az is átalakul. Most pedig add ugyanezt az ajándékot önmagadnak. Ha mással képes voltál ezt megtenni, akkor igazán nem lesz nehéz. Kövesd a már említett lépéseket: egyetlen hibát és egyetlen idegbetegséget se ítélj meg, s főleg ne ítélj el. Nem ítéltél meg másokat, s meglepődsz, hogy te sem vagy megítélve. A hibákat vizsgáld meg, tanulmányozd és elemezd őket a jobb megértés végett, ez szeretethez és megbocsátáshoz vezet, s örömmel fedezed fel, hogy téged is átalakított ez a furcsán szerető beállítottság, hozzáállás, amit magadban érzel saját magad iránt. Ez a beállítottság belőled ered, belőled jön és árad minden más élőlény felé.

Csak úgy magamnak...

A Merengőről merengőknek írta: Serrena [Kritikák - 10]

+++ betûméret --- << FejezetekTörténet fõlapja1. A Merengőről merengőknek - néhány tipp2. A Kritika3. Egy kis nyelvtani segítség4. A szerkezetről - mi is az?5. Vulgáris megnyilvánulások6. Veszedelmes vesszők7. Külföldiek magyarul - névragozások8. A párbeszédek helyesírása >> Üdvözlöm a Merengő Tours kedves utasait, Serrena vagyok, és ma én leszek az idegenvezetőjük ezen a csodálatos utazáson, amit a történetek szerkezetébe teszünk! Azaz írunk egy ficet, aminek szerkezete követhető! Kérem, kapcsolják be az öveket, rázós utunk lesz! Szerkezet Senkinek sem elég, ha van egy jó ötleted. Azt tálalni is kell, méghozzá szépen, különben ki a csuda fogja elolvasni. A tálalás egyik része a helyesírás, amin egy szimpla Word elég sokat segít (ez a microsoftos gépeknél általában alapfelszereltség: egy szövegszerkesztő, ami pl. aláhúzza a helyesírási hibákat, stb.; akinek nincs ilyen, az is letöltheti a netről – keressetek ilyen oldalt a Google segítségével). A másik dolog, amitől sokkal élvezhetőbb a történet, az a szerkezet. Hogy miért? Te nem érzed idegesítőnek, amikor nem ismered a sztori elejét, mert elfelejtették elmesélni, mi is az? Vagy azt sem tudod, hol kezdődik a sztori, és hol a bevezetés? Ezek között általában nem árt minimum vékony fekete filccel rajzolt határnak lennie. Azonban visszatérve a tárgyhoz: mi az a szerkezet, amit a legjobb alkalmazni, ha nincs ötletünk, és nem tudjuk, mi fán terem a szerkezet? Ma beavatlak titeket ennek a titokzatos, rémisztő dolognak a rejtelmeibe… Először egy ábrát fogunk megszemlélni. Ez az ábra arra hivatott, hogy átláthatóbb legyen, hogyan épülnek egymásra a szerkezet egységei. EXPOZÍCIÓ/IN MEDIAS RES --> ESEMÉNYSOR --> TETŐPONT --> FORDULÓPONT --> BONYODALOM --> TETŐPONT --> LEZÁRÁS Ezt fogjuk most bővebben kifejteni. EXPOZÍCIÓ (= bevezetés) Hát igen, a történetet általában a cselekmény elejével kezdjük. De ma nem így fogunk tenni, hanem valami különleges, eddig még sosem látott dolgot teszünk: írunk egy expozíciót. Szép neve van, ugye? A jelentése bevezető, és ez rávilágít a lényegre. Ám felvetődik a kérdés, hogy akkor mi az a prológus? (Azon a meghatározáson kívül, hogy a történet első fejezete, ami bevezeti a sztorit.) Ezen ne sokat rágódjunk, mert a prológus is egyfajta bevezetés, épp ezért az expozícióhoz tartozik. (Mint az a bizonyos minden bogár rovar, de nem minden… szóval értitek.) Ekkor ismerjük meg az alaphelyzetet. Ami nem árt, valljuk be. Ekkor tárgyaljuk, hogy kik a szereplőink, mi az első helyszín, leírjuk az új szereplőnket (ha van), ismertetjük, miben változott az ismert szereplő (ha változott). Mindez persze érdekesen tálalva, lehetőleg nem tőmondatokban. Példa az expozícióra: Mary Sue kinézett ablakán. A reggeli fény lassan csordogált be az üvegtáblán, végigfutva a szőke lány arcán. A kétszintes családi házat körülvevő fenyőerdő zöld ágai lágyan susogtak az éledező szélben. Mary kelletlenül mormogva felült, majd kikászálódott ágyából, hogy lebotorkálva a lépcsőn csatlakozzon reggeliző szüleihez. Ez egy bevezető kezdete is lehetne. De csak a kezdete. Tehát a lényeg: jellemzés, alaphelyzet ismertetése Ez azonban a legtöbbször iszonyú unalmas tud lenni. Éppen ezért sokan valamilyen hangulatos, titokzatos tájleírással, jellemrajzzal kezdenek, például egy erdőről (tájleírás), vagy az irigy emberekről (jellemrajz). Ilyenkor a történet folyamán a párbeszédekből, írói megjegyzésekből, vagy a szereplők gondolataiból úgyis kiderül az alaphelyzet. Azonban van egy másik út is… IN MEDIAS RES Azaz vágjunk a közepébe! Ilyenkor az első egy-két(-három-stb.) fejezetben már mehet is az eksön és folyhat a vér! Meg a nyál, ha csattannak a csókok. Mivel ez nem olyan (PWP/slash, ezek magyarázatára nem térnék ki :D), nem mondom, mi folyhat még. Szóval azonnal jön a fordulat, a tetőpont, a bonyodalom, miközben talán azt sem tudjuk, ki is az a Mary. Persze, az expozíciót így sem ússzuk meg. Szóval később tessék leírni, hogy miért ölt meg Harry mindenkit az előbb, és mit keresett Voldemort a tavaszi virágok között! Példa az in medias resre: Mary fázósan húzta össze magán kabátját. Ahogyan az utcán vágott át, hirtelen rossz előérzete támadt. Szinte meg sem lepődött, mikor a sötét árny eléugrott, és pálcáját emelve ismerős varázsszót harsogott. Következő fejezet(ek valamelyike): miért párbajoztak, ki ugrott elé, ki is Mary, stb. 1. TETŐPONT (Először is, azt le kell szögeznem, hogy a tetőpont és az expozíció között van még pár fejezet – hosszabb regényeknél pár tucat. Ezek általában az alaphelyzetet taglalják, mélyítik, jobban megismerkedhetünk benne a szereplőkkel. Általános megnevezésük: „eseménysor”.) Hűha, valami történt! Bizony, most jött el az a pillanat, amikor minden megváltozik, mert „valami történt”! Most írunk egy olyan jelenetet, amelyben az alaphelyzet tarthatatlan lesz. Ilyet láthatunk Rowling (egyik) expozíciójában: Voldemort rémuralma virágzik, azonban Piton megérkezik a jóslat felével, miszerint „nem élhet az egyik, míg él a másik”. Az alaphelyzet, miszerint Voldemort biztosan halad a világuralom és Dumbledore eltiprása felé, tarthatatlanná válik – előbb el kell távolítania az útból a gyereket. Azaz a tetőpont a jóslat tartalmának megismerése. A fenti példából is látszik, hogy a tetőponton nem árt sokat agyalni, mert meghatározó vonása a történetnek. Példa a tetőpontra: Mary már nem bírta tovább elviselni az örökös rágódást, kínlódást, őrlődést, gyötrődést, amit ez az egész okozott neki, de Xy bejelentése arcul csapta. Nem. Ilyen nincs! - gondolta. Úgy érezte, ha még egy másodpercet is így kell eltölteni, megőrül. FORDULÓPONT A tetőpont és a fordulópont között gyakran semmi sincs. Egy mondat se. De mivel megalkottuk a fantasztikus tetőpontot, így dukál egy (vagy akár több) olyan fejezet is, amelyben felkészítjük az olvasót a fordulópontra. A fordulópont az a rész, mikor főhősünk jelleme megváltozik a tetőpont hatása alatt. A főhős dönt. Ez pedig mindent megfordít. Visszatérve Voldemorthoz: a tetőpont után tervei más fordulatot vesznek, és cselekszik. Megöli James és Lily Pottert (ez itt a köztes rész!), majd megpróbál végezni Harryvel. De ő túléli. Voldemort viszont, hogy is fogalmazzak… kínos helyzetbe kerül. Hoppá. Tehát Voldemortnak a gyilkosság a fordulópont: a tetőpont hatása alatt cselekszik, és a tett következménye a totális változás. Tehát a tetőpont előkészíti a terepet a fordulópontnak, aminek a lényege az egetrengető változás. Példa a fordulópontra: Mary összeszorította ajkait. Fejében dühödten dübörögtek gondolatai. Elmorzsolt egy könnycseppet, miközben a padló egy pontját bámulva csikorgatta fogait. Annyi minden kavargott benne! Gyűlölte Xy-t, amiért ezt és ezt tette, de szerette is – hogy miért, azt nem tudta. De lehet az ilyesmit tudni? Aztán ott volt a csalódottság, a félelem, a bánat érzése ezért és ezért. Gondolatai lassan kikristályosodtak. Döntött. Ezt és ezt fogja tenni. No, azért nem árt bővebben kifejteni, hogy mi játszódott le benne. BONYODALOM A bonyodalom a szereplőnk tettének következménye. Tehát ilyen szempontból nem igazán jó a HP-heptológiát tanulmányozni, mivel egészen Harry haláláig a bonyodalom zajlik. Egy történet „lényege” szinte mindig a bonyodalom: úgyhogy össze kell szednünk magunkat, hogy elkápráztassuk a népeket! Itt jöhetnek a kusza szerelmi szálak, gyilkossággombolyagok, konfliktusok dögivel, stb. Szóval a nagy eksön. A bonyodalom tehát nem egy pont: inkább egy eseménysor. 2. TETŐPONT No, Harry meghalt (illetve inkább teszthalott állapotba került). Mindenki extázisban van. Ez az ismertetőjele a tetőpontnak. Nem az, hogy Harry meghalt. A tetőpont lényege tulajdonképpen a kérdésfeltevés, amelyre a végkifejlet adja meg a választ, a jól felépített fic végén. Harry esetében a kérdés a tetőponton: a halála. Dumbledore végig erre készítette fel? Mi az igazság? Ez a tetőpont már sejteti a végkifejletet, ami nincs messze… a dráma fokozódik, az izgalom pedig a tetőfokára hág. Példa a tetőpontra: Mary végre ott állt Xy előtt. Már régen eldöntötte, mit fog tenni, de most mégis más volt a helyzet, mint egy képzeletbeli jelenetben. Felemelte pálcáját, hogy kimondja a halálos átkot. Xy az életéért könyörgött, és Mary elgondolkodott. Ott volt az a sok dolog, amit nem értett. Ez és ez; az és az; meg a többi. Tehát a lényeg: a végkifejlet közeledik, kérdés feltevése LEZÁRÁS! Fú, nagyon ügyes vagy, ha eljutottál eddig! Már majdnem megírtad a szerkezetet is tartalmazó ficedet! De itt van még az igazi, nagy dráma: a lezárás. A lezárás tulajdonképpen igen-igen egyszerű. Válaszolj. Igen, jól hallottad. Ennyi. Egy bonyolult sztorinál a lezárás éppen ezért több fejezetet is kitesz. Ha jó kérdéseket tettél fel eddig, ha megdöbbentő titkok voltak a sztoriban, a lezárásnál csak be kell gépelned a megoldásokat. Ha meg nem… akkor figyelmetlen voltál. Elég feltűnő, ha a kritikaíróid minden titokról rögtön tudják, hogy micsoda! Ez egy jel. Értelme: gondolkozz még rajta! Ám szót kell még ejtenünk arról a bizonyos epilógusról is. Aki szorgalmasan jegyzetelt, fényképezett, keresse meg, mit tudtunk meg a prológusról! Az epilógus nagyon hasonlít rá. A különbség mindössze annyi, hogy az epilógus a lezárás egyik formája, a prológus pedig a bevezetésé. Példa a lezárásra: Mary úgy érezte, ha ezt nem tudja meg, öngyilkos lesz. - Miért? – kérdezte. Lélegzetvisszafojtva várta a választ. - Mert – felelte Xy, és valaki hátulról halálos átkot szórt Maryre. Hát igen, aki észrevett ebben valami furcsát, annak éles a szeme: itt ugyanis nem volt válasz (legalábbis nem érdembeli). Ez persze közel sem jelenti azt, hogy nincs vége a sztorinak. Csak lezárásként egy úgynevezett „függővég”-et alkot az író, azaz direkt nem rántja le a leplet a titokról. Tőled függ, hogy magadban mit gondolsz. Tehát a lényeg: szálak elvarrása, esetleg egy megválaszolatlan kérdés ottfelejtése (a folytatásnak is szólnia kell valamiről) Ja, a legfontosabbat még nem is említettem: ha stílusos akarsz lenni, odaírod a végére, hogy „Vége” (lehetőleg dőlt/félkövér betűkkel), alá a nevedet, és megint alá azt, hogy mettől meddig írtad. Ez már menő, emberek. Vége Serrena (2008. VII. 18. – 2008. VII. 21.)

Szép idézet.

Így szólt egy szép napon a szem: a távolban a völgyek fölött a hegyeken fátyolos kék köd lebeg.

Hát nem gyönyörű?
A fül hallgatta egy kicsit, majd megszólalt: Vannak itt egyáltalán hegyek? Én semmit sem hallok.
A kéz is hozzászólt a hallottakhoz: Én hiába próbálom kitapintani.
Az orr azt mondta: Itt nincsenek hegyek nem érzek semmiféle szagot.
Ekkor a szem másfelé tekintett, és a többiek a szem különös érzékcsalódásáról kezdtek beszélgetni.
Valamennyien ugyanarról töprengtek: mi baja lehet a szemnek?
(Kahlil Gibran)

Az erdélyi zakuszka.

Bármennyire is furcsának tűnik, az Erdély-szerte közkedvelt zakuszka nem magyar, nem román, nem szláv, hanem örmény étel. Erdélybe Moldván keresztül került be ez a rendkívül finom, laktató pástétomszerű eledel, amit egyaránt fogyaszthatunk köretként húsok mellé, de főételnek is: kenyérre kenve, teával kitűnő, reggeli-, vagy vacsoraként tálalhatjuk. Alacsony kalóriatartalma miatt kedvenc eledele lehet a fogyókúrázóknak is. Elkészítése házilag viszonylag egyszerű, kezdő háziasszonyok is próbálkozhatnak vele.

Egyetlen gondot jelenthet, hogy amíg kifő, mindvégig kavargatni kell, ám ez a kellemetlenség áthidalható, ha olyan edényben tesszük fel főni, amelynek az alja többrétegű. Az erdélyi zakuszkának többféle változata van, gyakorlatilag két egyforma zakuszka nincs, hiszen minden háziasszony másként készíti, másként fűszerezi. A többféle változat közül három nagy csoportot különböztetünk meg: a padlizsánost, a babost és a gombást. Vásárláskor mindig kiváló minőségű, szép, érett zöldséget válasszunk, hiszen ez az előfeltétele annak, hogy a zakuszkánk sokáig elálljon.

A zöldségféléket alaposan mossuk meg, lehetőleg folyó vízben, csap alatt, és az elkészítés idején vigyázzunk a használt konyhaeszközök tisztaságára. A befőttes üvegeket és üvegtetőket alaposan, mosogatószeres vízben mossuk át – még akkor is, ha a kamara polcára tisztán raktuk el –, többször is tiszta forró vízzel öblítsük ki, és így tegyük száradni. Nem árt, ha az utolsó öblítő vízbe kiskanálnyi szalicilt, vagy befőzőport teszünk. Lényeges tudnivaló, hogy a zakuszkánk akkor készült el, ha a zöldségpaszta tetejére feljött az olaj. Tartósítani inkább nátriumbenzoátot használjunk (kis mennyiségben), mert a szalicil csípőssé teheti, de ha válogatott zöldségből készült, alaposan kifőztük, és vigyáztunk a tisztaságra, tartósítószer nélkül is eláll.

Sokan ódzkodnak a zakuszka eltevéstől, mert hosszadalmas, fárasztó munka, viszont, ha ügyesen szervezzük meg a különféle munkafázisokat, akkor nem annyira kimerítő. Ajánlatos két fázisban készíteni a zakuszkát. Egyik nap mossuk ki az üvegeket, süssük meg, héjazzuk le a padlizsánt és a paprikát, főzzük meg a babot, vagy a gombát, a többi zöldséget is pucoljuk meg. Másnap aztán rendre mindent belerakunk a nagy fazékba és főzzük össze. Ha így járunk el, akkor alig több mint fél óra alatt kifő a zakuszkánk, és rakhatjuk üvegekbe. Az alábbiakban néhány általam gyakran készített zakuszka receptjét osztom meg a kedves olvasókkal.

Gombás zakuszka

Hozzávalók: 5 kg húsos paprika, 3 kg paradicsompaprika, 2 kg sárgarépa, 3 kg gomba, 800 g paradicsompüré, 1 l olaj, néhány szem bors, 1-2 babérlevél, só, cukor, 1 kávéskanálnyi befőzőpor.
Elkészítése: A gombát sós vízben megfőzzük, leszűrjük majd vékony csíkokra vágjuk. A paprikát és a paradicsompaprikát megsütjük a héjától, és a magházától megtisztítjuk, és azt is csíkokra vagdaljuk. A sárgarépát megpucoljuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük, az olajban megdinszteljük. Ha a sárgarépa megpuhult, hozzáadjuk a csíkokra vágott gombát, paprikát és paradicsompaprikát, majd a paradicsompürét. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ha savanyúnak találjuk, kevés cukrot is adhatunk hozzá. A végén miután a tűzről levettük hozzákavarjuk a befőzőport. Forrón üvegekbe rakjuk, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
(Saját recept.)

Fotók: Balázs Antónia

Padlizsános zakuszka I.

Hozzávalók: 4 kg paradicsompaprika, 2 kg csöves paprika (kápia), 1 kg hagyma, 4 kg padlizsán, 800 g paradicsompüré, 1 l olaj, néhány szem bors, 1-2 babérlevél, só, cukor, 1 kávéskanálnyi befőzőpor.
Elkészítése: A padlizsánt és a paprikát megsütjük, majd lehéjazzuk. A padlizsán levét csepegtessük le, mert kesernyés ízt adhat a zakuszkának. A hagymát ledaráljuk, és az olajban megdinszteljük, majd hozzáadjuk a fakéssel apróra zúzott padlizsánt és a ledarált paprikát. Amikor az olaj kezd feljönni a tetejére, hozzáadjuk a paradicsompürét és a fűszereket, majd addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Miután a tűzről levettük, hozzáadjuk a befőzőport, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
(Saját recept.)
Babos zakuszka

Hozzávalók: 3 kg paradicsompaprika, 2 kg csöves paprika (kápia), 1 kg húsos paprika, 1 kg hagyma, 1 kg nagy szemű fejtett bab, 800 g paradicsompüré, 1 l olaj, néhány szem bors, 1-2 babérlevél, só, cukor, 1 kávéskanálnyi befőzőpor.
Elkészítése: A fejtett babot sós vízben megfőzzük, vigyázzunk, ne főzzük túlságosan puhára, mert szétfőhet a zakuszkában. A paprikát megsütjük, lehéjazzuk, és apróra vagdaljuk, vagy ledaráljuk. A hagymát ledaráljuk, és az olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a paprikát, majd a megfőtt babot. Készíthetjük úgy is, hogy a bab felét ledaráljuk, másik felét szemesen hagyjuk. Végül hozzáadjuk a paradicsompürét és a fűszereket, majd addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Miután a tűzről levettük, hozzáadjuk a befőzőport, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
(Saját recept.)

Vegyes-zöldséges zakuszka

Hozzávalók: 2 kg húsos paprika, 2 kg paradicsompaprika, 2 kg csöves paprika, ½ kg hagyma, 1 kg sárgarépa, 1 kg gomba, 2 kg padlizsán, ½ kg fejtett bab, 1 kg tök, 1 kg paradicsompüré, 1 l olaj, néhány szem bors, 1-2 babérlevél, só, cukor, 1 kávéskanálnyi befőzőpor.
Elkészítése: A paprikát és a padlizsánt megsütjük, majd lehéjazzuk, a gombát és a babot sós vízben megfőzzük. A hagymát megdaráljuk és az olajban megdinszteljük. Hozzáadjuk a reszelt sárgarépát és tököt, majd az apróra vagdalt paprikát, végül a pépesített padlizsánt, csíkokra vágott gombát és a babot. Amikor az olaj kezd feljönni a tetejére, hozzáadjuk a paradicsompürét és a fűszereket, majd addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Forrón üvegekbe rakjuk, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. 
(Saját recept.)

Padlizsános zakuszka II. – örmény recept

Hozzávalók: 5 kg padlizsán lesütve, lehéjazva, 5 kg paradicsompaprika, 1,5 kg paprika (édes) lesütve, lehéjazva, 1 kg hagyma, 3 kg paradicsom leve, 1,5 l olaj, só, bors, babérlevél, 1 kiskanál szalicil vagy nátriumbenzoát.
Elkészítése: A hagymát ledaráljuk, és az olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a ledarált paprikát és a fakéssel összetört padlizsánt. Végül a három kiló paradicsom levét és a fűszereket. Az egészet addig dinszteljük, amíg az olaj feljön a tetejére. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
(Csíkszeredai örmény családtól gyűjtötte Zárug Katalin.)

Babos zakuszka II. – örmény recept

Hozzávalók: 2 kg padlizsán lesütve, lehéjazva, 3 kg paradicsompaprika, 3 kg csöves paprika, 1 kg nagy szemű bab megfőzve, 1/2 kg hagyma, 3/4 l olaj, 2 db kicsi paradicsompüré, só, bors, babérlevél, csípős paprika.
Elkészítése: A hagymát ledaráljuk, és az olajban megdinszteljük, majd hozzáadjuk a szintén ledarált paprikát. Amikor a zöldség megkészült, hozzáadjuk a padlizsánt és a babot – ez utóbbinak felét ledarálva. Végezetül hozzáadjuk a paradicsompürét, a fűszereket és a befőzőport. Addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Üvegekbe rakjuk, és száraz dunsztba tesszük.
(Csíkszépvízi örmény családtól gyűjtötte Zárug Katalin.)

Forrás: Jánossy Alíz - Új Kelet Online

Mikes kelemen:Törökországi levelek./Részlet .Első öt levél./

1
CONSTANTINÁPOLYBAN GRÓF P... . E.... . ÍROTT LEVELI M... K... ..
Gallipoliból, Anno 1717. 10. octobris.

Édes néném! Hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma szerencsésen, Franciaországból pedig 15. septembris indultunk meg. A fejdelmünknek Istennek hálá jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőlle venni, de reméljük, hogy itt a török áer elűzi. Édes néném, mi jó a földön járni! Látja kéd, még Szent Péter is megijedett volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai. Hát mi bűnösök, hogyne félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordult egyik oldaláról a másikára, mint az erdélyi nagy hegyek. Némelykor azoknak a tetején mentünk el, némelykor pedig olyan nagy völgyben estünk, hogy már csak azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a vízhegyek. De mégis olyan emberségesek voltanak, hogy többet nem adtak innunk, mintsem kellett volna. Elég a', hogy itt vagyunk egészségben. Mert a tengeren is megbetegszik az ember, nemcsak a földön, és ott ha a hintó megrázza, elfárad, és jobb egyepegyéje vagyon az ételre. De a hajóban az a szüntelen való rengetés, hánkodás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell tenni, valamint a részeg embereknek, aki a bort meg nem emésztheti. A szegény gyomromnak is olyan nyavalyában kelletett lenni vagy két első nap, de azután úgy kellett ennem, mint a farkasnak. A fejdelmünk a hajóból még nem szállott vala le, hogy a tatár hám, aki itt exiliumban vagyon, holmi ajándékot külde és a többi között egy szép lovat, nyergelve. Itt a fejdelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva. De mégis jobban szeretem itt lenni, mintsem a hajóban. Édes néném, a kéd kedves levelit vagyon már két esztendeje hogy vettem; igazat mondok, hogyha az esztendő egy holnapból állana. Reménlem, édes néném, hogy már ezután, minthogy egy áerrel élünk, gyakrabban veszem kedves levelét. De minthogy egynehány száz mélyfölddel közelebb vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy már inkább is kell kédnek engemet szeretni. Én pedig ha igen szeretem is kédet, de többet nem írhatok, mert úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha most is a hajóban volnék.

2
Gallipoli, 21. octobris 1717.

Édes néném, még kédnek semmi levelét nem vettem, amely nem igen jól esik nekem. De az igen jól esett, látván a köszvény, hogy nem becsüllik, a fejdelmet elhagyá, aki is ma a tatár hám látogatására mene, ugyan a tatár hám lován. Igen nagy barátsággal fogadta. Azt gondoltam elsőben, hogy majd elrabolnak bennünket; már csak azt néztem, hogy melyik kötöz meg. De ezek igen emberséges emberek; jó szívvel beszélgettek volna velünk, de oly kevés idő alatt nem leheténk tatárokká. A fejdelem elbúcsúzván a hámtól, mi is megköszönvén csak főintéssel őtatárságoknak jó akaratjokot, a szállásra menénk, és az urunknál egy szép paripát hagyának. Gondolom, hogy holnap ide hagyjuk ezt a puszta kies szomorú lakóhelyet, mivel a császár veres hintója elérkezett, amelyet urunk után küldöttek. Veresnek azért hívom, mert kívül veres posztóval vagyon béborítva, de a hintó nevet nem érdemli, mert csak kocsi. Aztot pedig négy fejér szokta húzni vagy vonni. Azokot pedig az ügettetéssel nem terhelik, mivel már azt el is felejtették, annyira megöregedtek; nyolcvan esztendőt csak adhatni a négynek. Lehetetlen, hogy már ne szóljak a kocsisról. Azt gondolná kéd, hogy valamely polgármester igazgatja azt a négy lovat. Annak az ő tiszteletre méltó fejér szakállát nagy csendesen mozgatja a nyerges ló. Az egyik keziben a gyeplőt tartja mégis régi szokásból, mondom régi szokásból, mivel a lovai gyeplő nélkül is tudják a leckét; a másik keziben pedig a pipát, gyakorta füstölvén öreg lovait, hogy meg ne náthásodjanak. E' mind jó, édes néném, de Belgrádnál megverték a törököt; a nép itt már szalad Ázsiában. Úgy tetszik, mintha már a német Drinápolynál volna, noha vagyon onnét másfélszáz mélyföldnire. Eleget mondjuk, hogy mi azért jöttünk, hogy vélek hadakozzunk, de ők csak szaladnak, ki ide, ki amoda. Jaj! édes néném, hogy lehet ilyen néppel hadakozni. Elég a', hogy holnap megindulunk Drinápoly felé, hogy ott meglássuk azt a hatalmas és sok feleségű császárt és a fényes tündöklő portát. De édes néném, a restséget el kell űzni, a tőt le kell tenni, azokban a kis kezecskékben a pennát kell venni, és énnekem gyakran kell írni, legalább minden héten hét levelet. De az egészségre igen kell vigyázni, és engemet szeretni kell, mert ki szerethetné az édes nénémet jobban, mint én.

3
Drinápoly, 29. octobris 1717.

Ideje már, édes néném, egy levelét venni kédnek, amelyet itt adták meg. Megérdemli már kéd is, hogy megírjam, miképpen érkeztünk ebben a császári városban. Gallipoliból 22. indultunk vala meg. Az úton semmi olyan dolog nem történt, amely méltó volna, hogy megírjam, mivel jöttünk, amint jöhettünk, ki jó, ki kacsiba lovakon. Hanem Üzönküpri nevű városban az urunk szállásának az udvarán olyan nagy szőllőtőt láttunk vala, mint egy nagy szilvafa. Abban sem hazudok, ha azt mondom, hogy a szőllőszem is volt rajta olyan nagy, mint egy nagy szilva. De a' csudálatos, hogy egyfelől az ágain ért szőllők voltanak, másfelől még csak tiszta egres volt; másfelől pedig még csak akkor kezdett virágozni. A három része az esztendőnek, hogy mint munkálkodik a szőllőtőn, itt egyszersmind meg lehetett volna látni. 28-dik pedig másfél mélyföldnire érkezvén Drinápolytól, a kajmakán tihája, azaz udvari kapitánya, vagy kétszázig való tisztekkel jöve urunk eleiben, hogy köszöntse a császár és az ura nevével. De ami legjobb volt, fél mélyföldnire a várostól sátorok alatt megvendégele bennünket az ura nevével. De ki gondolhatná, hogy a töröknek olyan jó étele volna. A' való, hogy mindenikünk éhezett. De az is való, édes néném, hogy étlen költem fel asztaltól, noha ettem legalább nyolcvan tál étekből. Ezt kéd el nem hinné, ha a szokást nem tudná. Eb szokás, kutya szokás! Jaj! édes néném, elig mártottunk egyszer a tálban, hogy azt elvitték előllünk, a másodikát, a harmadikát, egyszóval hetven vagy nyolcvan tál így repült el előllünk; némelyikben még nem is mártottunk, már vitték. Úgy tetszik, hogy csak az orrunkot akarták megvendégelni, és így koplalva költünk fel a gazdag ebédtől. Úgy voltunk, valamint Tantalus a vízzel való kádban, de mégis nem ihatik belőlle. Felfogadtam akkor haragos koplalásomban, hogy soha éhen török vendégségben nem megyek. De az italról szó sem volt. A' való, hogy amennyit ettünk, semmi szomjúságot nem okozott. Ennek a száraz ebédnek vége lévén, azután igen könnyen lóra ülénk. Az urunk a császár paripáján nagy pompával mene a városon végig a szállására. Estve pedig jó vacsorát küldött nekünk a kajmakán, amely jobb volt az ebédnél, mert nem törökök szolgáltak az asztalnál, hanem a mi cselédink, és akkor vették ki a tálot, amikor mondottuk. Ez a kajmakán pedig igen kedves embere a császárnak. Hogyne volna, mikor a leányával hál. Minthogy a vezér táboron vagyon, most ő viszi végben hivatalját. Ibrahimnak híják, az urunknak igen jóakarója. Ez is jovallotta egyik a császárnak, hogy utána küldjön Franciaországban. Még nem láttam őkalmakánságát, de ha soha nem látom is, szeretem kédet. Hát kéd engemet?

4
Drinápoly, 7. novembris 1717.

Így szeretem, édes néném, hogy elűzze kéd azt a veszett restséget, és énnekem írjon. Éppen akkor vettem a kéd kedves levelét, amikor lóra kellett ülnöm. Megmondjam kédnek, hogy hová mentünk? Ahhoz a világiképpen való szerencsés és boldog kalmakányhoz, aki a császár leányával hál, amikor lehet. De annyiban nem irigylem szerencséjit, mert azt mondják, hogy nem szép. Azt elhiheti kéd, hogy nem láttam. Azt is elhiheti kéd, hogy nem kívánom úgy látni, valamint azok a kappan formában herélt emberek látják. Édes néném, nagy becsület, de nem nagy gyönyörűség a császár leányát elvenni. Micsoda keserűséggel kelletett megválni a gyönyörűséges szép feleségitől ennek a kalmakánynak, amidőn neki adták a császári leányt. A szívbéli szeretet nagyobb a gazdagságnál; nemcsak a gazdag házaknál lakik a jó házasság. Édes néném, tudom, hogy megcsúfol kéd, és azt mondja kéd nekem, hogy úgy beszéllek a házasságról, valamint a vak a világosságról, aki tudja, hogy vagyon világosság, de nem tudja, hogy micsodás a világosság. De ha szinte a kéd kis szája megnevet is érte, de énnekem minden tüdőm, vesém, májam azt tartja, hogy nem kell a kedves szegény feleséget a kedvetlen, de gazdag feleségért elhadni. Hát nem jól mondom? Nem beszéllek hát a házasságról, úgyis itt attól kétszáz mélyföldnire vagyok. Azt kell hát kédnek megírni, hogy minket a kalmakán jó szívvel látott, nagy pompával fogadott. Majd két óráig beszélgetett az urunkkal, egy szép paripával meg is ajándékozta, mikor pedig el akart tőlle búcsúzni, a felesége egynehány keszkenőt küldött. Ezeknek igen hasznos a barátságok, mert ha olyan közél volnék Zágonhoz, mint ez a vezérséghez, úgy a határjában volnék. Még semmit nem tudunk abban, amiért idejöttünk, de félek attól, hogy a mi hadakozásunk füstben ne menjen, mert a török örömest megbékéllik, ha megverik. Édes néném, annál tovább nem mehetünk, hanem az Isten akaratjára kell hadni magunkot, ő hozott ide, hadd vezérelje ő is dolgunkot.

De azt elhiszi-é kéd, hogy nehezen szokhatom ehhez az országhoz. Való, a törökök bennünket szeretnek; semmi fogyatkozásunk nincsen, senkinek semmi bántódása nincsen. De az idegen nemzetnek nehéz itt, mert semmi üsmeretséget, barátságot nem tehet. Ez a nemzet a keresztényt nem utálja, de megveti. Azt nem kell várni, hogy valaki a házához híjjon bennünket; bizony nincsen is az a nagyra vágyodásom, hogy valaki magához híjjon. Mert ugyanis miért? Ott ád egy pipa dohányt, egy fincsa kávét, azután egy-két szó után a hosszú hallgatás. Mikor pedig a füstölőt előhozák, már az arra való, hogy el kell vakarodni a háztól. Azt ugyan talám meg lehetne kérdezni a gazdától, hogy mint vannak a kéd gyermekei, de azt kérdezni, hogy mint vagyon a kéd felesége, azt nem jovallom senkinek, mert botokkal kísérnék ki a háztól. Itt a gazdasszonyról nem is kell emlékezni, mintha asszony sem volna a világon. Micsoda nyájasságért kívánhatja hát valaki a török barátságot, hanem csak éppen valamily haszonért. A' való, hogy a nyelvnek nem tudása is okozhatja a hozzánk való idegenséget, mert csak nem lehetünk olyan jó szívvel ahhoz, akivel nem tudunk beszélni, mint akivel kimondhatjuk magunk gondolatját. Még eddig, édes néném, igen-igen keveset tudok törökül. Nem tudom, ezután mint lesz, de nékem úgy tetszik, hogy ezután is annál a két vagy három szónál, akit tudok, talám tudósabb nem leszek. Mert nem lévén semmi társalkodásunk a törökökkel, a töröknékkel pedig még annál kevesebb, így nem látom semmi módját, hogy tudósabb legyek abban a nyelvben, amint vagyok. Ítélje el már kéd, hogy ha kell-é ész három szót megtanulni és megtartani? Itt még igen új vendégek vagyunk, amikor pedig jobban megüsmerem a dolgokot és a várost, akkor többet írok. És arra kérem kédet, hogy szeresse kéd ezt az új vendéget. A restséget félre kell tenni, és a papirosat nem kell kímélleni.

5
Drinápoly, 29. novembris 1717.

Édes néném, micsoda szerencsés asszony kéd, hogy közél nem vagyunk egymáshoz, mert mindjárt megölelném kédet, és mentől szebben és jobban lehetne tőllem, megköszönném kédnek azt, hogy kedvesen vette levelemet, és örömmel olvasta. Annyi levelet írok kédnek és olyan hosszú leveleket, hogy még esszeteszi kéd a két kezit, és úgy fog kérni, hogy ne írjak annyit. Mert énnekem nincsen nagyobb gyönyörűségem, mint mikor kédnek írok. Jaj! hazuttam, édes néném, mert a kéd leveleit olvasni még nagyobb gyönyörűség nekem. Nem is lehet olyan gyönyörű leveleket másnak úgy írni csak kednek. Úgy tetszik, hogy a' meg vagyon tiltva másoknak. Ugyanis, édes néném, ne kíméljük egymást, hanem szüntelen írjunk egymásnak, ha az idő annyira elhánt-vetett egymástól, amennyiben tőllünk lehet, álljunk bosszút rajta, és ha másképpen nem lehet, az írással beszélgessünk egymással. Talám végtire megunja, és egymás mellé teszen minket. De minthogy az soha olyan hamar meg nem lesz, mint én kívánnám, azért addig is csak írjunk, és ismét írjunk.

Azt pedig méltó megírni kednek, hogy a hatalmas fővezér ma ideérkezett a táborról, és nagy pompával jött bé a városban. A kalmakány és az itt lévő nagy urak eleiben mentenek ki-ki maga udvarával. Elmondhatni, édes néném, hogy a vezérek a földi istenek, mert más országokban a királyokot sem fogadják olyan nagy pompával és ceremoniával, mint ezt a vezért fogadták. De jaj! nem olyan-é ezeknek az ő nagy dicsőségek és fényességek, mint a komédiákban lévő királyságok? Két-három óráig tart a komédia, a királyság sem megyen tovább. Ez a vezér is nagy pompával jött bé, talám holnap egy szekérre teszik, hat ember kiviszi a városból. Ezt pedig igen könnyen megérheti. Talám maga is tudja ő azt, mert a kalmakány veje lévén a császárnak, a felesége kétség nélkül jobban szereti vézérné lenni, mintsem kalmakányné. Ezt úgy hiszem, mintha a szájából hallottam volna. Amég pedig azt a szerencsétlen napot eléri, addig azt írhatom kédnek a vezér felől, hogy ha távul láttam is, de szép ember, és azt nem kell csudálni, ha erős, izmos, mert az apja házánál az ökrökkel kelletett néki küszködni, és egy mészáros fiának erősnek kell lenni. Ebből elítélheti kéd, hogy mészáros familia, és hogy legközelebb az apja is a' volt, és maga is azon tudományt követte egy darabig. Hogy folyna jól dolga ennek az imperiumnak, amidőn egy mészárosnak adják azt keziben? De nekem úgy tetszik, hogy jobban illik egy mészároshoz, hogy jó hadi ember legyen, mivel úgyis mindennap vért ont, mintsem egy favágóhoz, akin mindenkor nevetek, mikor eszembe jut.

A császár udvarában volt egy favágó, a' törökül baldacsi. A császárnak megtetszett az az ember, hogy jól vágta a fát; az udvarában valamely tisztnek tészi, azután elébb, elébb, annyira, hogy vezérnek tészi. De szerencsétlenségire a császár olyankor tette vezérnek, amidőn okosabbra kelletett volna bízni a muszka cárral való hadakozást. Elég az, hogy a baldacsit vezérnek teszik, és a muszka cár ellen küldik, akinek is úgy megszorították volt már a táborát Prut mellett, hogy egész táborával fel kelletett volna adni magát, ha a baldacsi okos lett volna. A cár látván, hogy rabságban kell esni, a feleséginek esziben jut, hogy talám ha ajándékot küldenének a vezérnek, azzal megcsinálhatnák a vezért. Másnap nagy ajándékot küldenek neki, a békességet is megcsinálják véle, és így szabadul meg a rabságtól a muszka cár egész hadával. Azalatt érkezik a sveciai király a vezérhez, és mondja néki: ihon kezedben vagyon a cár, holnap rabbá teheted, ha akarod. Arra felelé a vezér: udde ha rabbá teszem a cárt, ki viseli gondját az országának? Ítélje el kéd, micsoda méreggel hallotta ezt a feleletet a sveciai király. De azt kérdem kédtől, nem favágóhoz illendő felelet volt-é ez? De gondolom, hogy a mi mészárosunk okosabb a baldacsinál; megválik, mint folytatja dolgunkot. Én pedig azt kívánom, hogy a kéd egészséginek dolga jól folyjon. Édes néném, ha tudná kéd, mint szeretem kédet, hosszabb leveleket írna nekem.